Az azonnali üzenetküldés elve a telefonáláséhoz hasonlít. Két felhasználó van bejelentkezve egy egy számítógépre. Az egyik egy üzenetet gépel be a másik számára és az üzenet azonnal megjelenik a másik fél képernyőjén. A partner válaszol valamit, és az ő üzenete is rögtön megjelenik. Az ilyen gyors, azonnali üzenetváltás olyan élményt adhat, hogy a fele szinte élőben „csevegnek” vagy az angol chat szóból származtatva „csetelnek”.
Ez a kommunikációs módozat már nagyon korán megjelent a számítógépes hálózatok világában, és ma is nagyon elterjedt. A legtöbb megvalósítás esetén rendelkeznünk kell egy üzenetküldő klienssel, egy regisztrációs név – jelszó párossal, és egy listával, amely tartalmazza barátaink, ismerőseink és üzletfeleink azonosítóit. Amikor elindítjuk az üzenetküldő kliensünket, akkor a saját azonosítnk és jelszavunk segítségével bejelentkezik az interneten egy szerverre, ami tudomásul veszi, hogy „online vagyunk”. Kliens programunk rendszeresen lekérdezi a partnerlistánkban található barátaink státusát a szerverről, és megjeleníti nekünk. Ha kliens programunk valamiért (például az általunk használt defektes operációs rendszer halandóságából kifolyólag) adott időn túl nem jelentkezik a szerveren, akkor státusunk „offline” vagyis kapcsolat nélkülire változik, amíg újra be nem jelentkezünk. Kliensprogramunkon általában többféle állapotból választhatunk az online és az offline állapotokon kívül. Az egyik nagyon fontos az „elfoglalt” módozat. Ha valamelyik barátunk állapota a kapcsolatlistánkon elfoglalt, akkor nem illik beszélgetést kezdeményeznünk vele, mert valószínűleg fontos dolga van, és zavarjuk. A másik hasznos állapot a „láthatatlan”. Ha ezt választjuk, akkor mi lekérdezhetjük barátaink státusát, de ők minket offline-nak fognak látni. Ez akkor hasznos, ha mi pontosan egy valakivel akarunk a listánkról beszélni, és nem akarjuk, hogy bejelentkezésünket látva sokan mások megpróbáljanak csetelni velünk. Ugyanakkor nem érdemes túlzásba vinni ennek használatát, mert az ilyen fajta leselkedés (én látlak, te nem láthatsz) az egész internetes közvetlenségnek az értelmét kérdőjelezi meg. Ráadásul, ha nem kezeljük biztosan a státusok beálításait, akkor félreértésre adhat okot. („Miért nem látsz a listádon? Hiszen be vagyok jelentkezve...” Ja igen, csak éppen láthatatlan módban.)
Az azonnali üzenetküldést sokan, sokféle protokollal implementálták. A nagy úttörő az ICQ volt, ami az addig inkább csak számítógép őrültek belső kommunikációs lehetőségét megnyitotta a nagyközönség számára az egyszerűen használható grafikus kliensével. Persze kedvenc MicroSoftunk sem nézhette tétlenül egy ekkora piaci szegmens más cég általi kihasználását, hamar le is nyomta ájszíkjúékat a saját, semmivel nem kompatibilis MSN protokolljával. Aztán erre is megszületett a nyílt forrású megoldás a Jabber protokollal, ezt használja a mostanában feljövő Google Talk is. Sőt, a másik céges megoldás a Skype is ebből az alapból nőtt ki. Ahány protokoll, annyi különálló hálózat, annyi azonosító – jelszó párosra van szükségünk. Szerencsére léteznek kliens programok, amelyek több protokollt is képesek kezelni, így nem kell külön ICQ, MSN, Yahoo stb klienst futtatni. Ilyen az általam kedvelt kopete, de hasonló a pidgin (alias gaim) is. Kliens programok ma már léteznek mobil platformokra is, így internet elérésre képes mobil telefonunkkal is kapcsolódhatunk ezekhez a hálózatokhoz.
Egyes protokollokat hamar kiterjesztettek, és így alkalmassá tették őket az egyszerű szöveges ünezetküldésen kívül egyéb szolgáltatásokra is. Elég korán megjelent a fájlcsere lehetősége, bár szerintem ez a mód inkább csak kisebb fájlok megosztására alkalmas. A másik nagy fejlesztés a hangátvitel lehetősége, amikor is IM kliensünket valódi telefonként használhatjuk az interneten keresztül, nagy távolságokon jelentős költséget takarítva meg. Ez az alkalmazás annyira népszerű, hogy a már vannak olyan mobil telefonok, amelyekben ki lehet választani, hogy hívásunkat a mobil hálózaton, vagy interneten akarjuk e bonyolítani. A hangátvitel továbbfejlesztése, amikor a kapcsolathoz képforgalom is társul, így valódi videokonferenciát rendezhetünk ismerőseinkkel. Ennek a típusnak ma az egyik legismertebb megvalósítása a Skype rendszer, mely nagy vonalakban egy ilyen üzenetküldő hálózatra épül.
Az azonnali üzenetküldésnek létezik egy olyan válfaja, ahol nem elsősorban két ember beszélget, hanem tematikus csatornákhoz kapcsolódhatunk kliensünkkel, ahol iserősökkel – ismeretlenekkel beszélgethetünk adott témában. Korábban nagyon népszerűek voltak az ilyen IRC csatornák, ma már egyre inkább visszaszorulóban vannak, helyüket inkább az internetes fórumok veszik át.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése