Szabad szoftver

Az utóbbi években lassan lassan előbújik rejtőzködő helyéről a szabad szoftver mozgalom. Nehéz röviden definiálni, hogy mi is a szabad szoftver, de van néhány ismérve, amiről könnyen felismerhető. A felhasználó számára egyik fontos szempont, hogy az ilyen programok készítői nem kérnek pénzt a végfelhasználótól a program használatáért. Azaz az ilyen program „ingyen van”. Erről persze sokaknak az ugrik be, hogy ami ingyen van, az csak ócska utánzat, de az a helyzet, hogy a szabad szoftverek esetében ez nem így van. Több szabad szoftver de facto minőségi standarddá vált a saját területén, valamint vannak szabad szoftverek, amelyek az adott piaci szegmensben elterjedtebbek mint zárt (nem szabad) versenytársaik.
Egy másik fontos aspektus, hogy a legtöbb ilyen programot egy programozó közösség fejleszti, legtöbbjük szabadidejében, elsősorban lelkesedésből kódol a közösség javára. Sok szabad szoftver forráskódja szabad, bárki letöltheti a fejlesztők honlapjáról, saját célra módosíthatja, módosításait közzé teheti, így fejlődik egy átlagos szabad szoftver. Jó ez abból a szempontból, hogy a felhasználók igényeit gyakran gyorsan figyelembe veszik a fejlesztéskor. (Igen, én magam is láttam ilyen projectek honlapján a felhívást: írjatok, milyen új funkciókat szeretnétek látni a következő kiadásban!)
A harmadik fontos szempont a „terméktámogatás”. A szabad szoftverek mögött nem csak egy fejlesztői, hanem ahhoz szorosan kapcsolódva egy felhasználói közösség is áll, mely folyamatosan teszteli ezeket a programokat, írja a hibajelentéseket stb. Emellett egy fontos funkciója, hogy különféle (elsősorban internetes) fórumokon segítik egymást, az újaknak tanácsot adnak, ötleteiket, trükkjeiket megosztják. Ez a méltán nevezetes „open source community”. Akad köztük öreg hacker a nyolcvanas évek hőskorából, meg számítógép buherátor tini, és szót értenek egymással. Aki értékeli az összefogás erejét, annak sokat jelenthet a mai pénzhajhászós világban ez az önkéntességre épülő virtuális csapat, melynek szellemisége jelen van a szabad programokban.
És egy negyedik szempont, ami minden tisztességes embernél inkább az elsőnek kellene lennie. A szabad szoftvert jogtisztán használhatjuk. Kevesen ismerik föl, hogy amikor egy kereskedelmi (zárt) szoftver (értsd Windows, MS Office, stb.) telepítő CD-jét lemásolják, akkor törvénybe ütköző jogsértést követnek el, melyért súlyos pénzbüntetést kaphatnak. Az, hogy egyszeri emberek ritkán kapnak valójában büntetést, a gyártó cég (alias Microsoft) terjesztési politikájához tartozik, magyarán amikor ilyen szoftvert illegálisan használsz, akkor nemcsak törvénysértést követsz el, hanem a Microsoft szekerét tolod, ami vagy jó, vagy nem jó. Ettől eltekintve azt gondolom, hogy ha valakinek fölkínálnak használatra egy jogtiszta ingyenes megoldást, egy illegális ingyenes megoldást, vagy egy drága legális megoldást, akkor a józan ész szerint a tisztességes ember a jogtiszta ingyenes megoldást fogja választani. Ugye egyetértünk?
Hol lelhetünk hát szabad szoftverre? Számos magyar nyelvű honlap nyújt ebben segítséget, de ha már meghatározott feladatra keresünk programot, akkor érdemes körbenéznünk a szabad forrású projecteket összefogó szervezeteknél, mint amilyen a sourceforge, vagy a sziszi. Ilyen szoftverek segítségével kialakíthatunk magunknak egy teljes mértékben szabad szoftverekből összeálló rendszert, melyen napi munkánkat biztonsággal, egyszerűen és teljesen legálisan végezhetjük.

Internetes programok 3: Üzenetküldés

Az azonnali üzenetküldés elve a telefonáláséhoz hasonlít. Két felhasználó van bejelentkezve egy egy számítógépre. Az egyik egy üzenetet gépel be a másik számára és az üzenet azonnal megjelenik a másik fél képernyőjén. A partner válaszol valamit, és az ő üzenete is rögtön megjelenik. Az ilyen gyors, azonnali üzenetváltás olyan élményt adhat, hogy a fele szinte élőben „csevegnek” vagy az angol chat szóból származtatva „csetelnek”.
Ez a kommunikációs módozat már nagyon korán megjelent a számítógépes hálózatok világában, és ma is nagyon elterjedt. A legtöbb megvalósítás esetén rendelkeznünk kell egy üzenetküldő klienssel, egy regisztrációs név – jelszó párossal, és egy listával, amely tartalmazza barátaink, ismerőseink és üzletfeleink azonosítóit. Amikor elindítjuk az üzenetküldő kliensünket, akkor a saját azonosítnk és jelszavunk segítségével bejelentkezik az interneten egy szerverre, ami tudomásul veszi, hogy „online vagyunk”. Kliens programunk rendszeresen lekérdezi a partnerlistánkban található barátaink státusát a szerverről, és megjeleníti nekünk. Ha kliens programunk valamiért (például az általunk használt defektes operációs rendszer halandóságából kifolyólag) adott időn túl nem jelentkezik a szerveren, akkor státusunk „offline” vagyis kapcsolat nélkülire változik, amíg újra be nem jelentkezünk. Kliensprogramunkon általában többféle állapotból választhatunk az online és az offline állapotokon kívül. Az egyik nagyon fontos az „elfoglalt” módozat. Ha valamelyik barátunk állapota a kapcsolatlistánkon elfoglalt, akkor nem illik beszélgetést kezdeményeznünk vele, mert valószínűleg fontos dolga van, és zavarjuk. A másik hasznos állapot a „láthatatlan”. Ha ezt választjuk, akkor mi lekérdezhetjük barátaink státusát, de ők minket offline-nak fognak látni. Ez akkor hasznos, ha mi pontosan egy valakivel akarunk a listánkról beszélni, és nem akarjuk, hogy bejelentkezésünket látva sokan mások megpróbáljanak csetelni velünk. Ugyanakkor nem érdemes túlzásba vinni ennek használatát, mert az ilyen fajta leselkedés (én látlak, te nem láthatsz) az egész internetes közvetlenségnek az értelmét kérdőjelezi meg. Ráadásul, ha nem kezeljük biztosan a státusok beálításait, akkor félreértésre adhat okot. („Miért nem látsz a listádon? Hiszen be vagyok jelentkezve...” Ja igen, csak éppen láthatatlan módban.)
Az azonnali üzenetküldést sokan, sokféle protokollal implementálták. A nagy úttörő az ICQ volt, ami az addig inkább csak számítógép őrültek belső kommunikációs lehetőségét megnyitotta a nagyközönség számára az egyszerűen használható grafikus kliensével. Persze kedvenc MicroSoftunk sem nézhette tétlenül egy ekkora piaci szegmens más cég általi kihasználását, hamar le is nyomta ájszíkjúékat a saját, semmivel nem kompatibilis MSN protokolljával. Aztán erre is megszületett a nyílt forrású megoldás a Jabber protokollal, ezt használja a mostanában feljövő Google Talk is. Sőt, a másik céges megoldás a Skype is ebből az alapból nőtt ki. Ahány protokoll, annyi különálló hálózat, annyi azonosító – jelszó párosra van szükségünk. Szerencsére léteznek kliens programok, amelyek több protokollt is képesek kezelni, így nem kell külön ICQ, MSN, Yahoo stb klienst futtatni. Ilyen az általam kedvelt kopete, de hasonló a pidgin (alias gaim) is. Kliens programok ma már léteznek mobil platformokra is, így internet elérésre képes mobil telefonunkkal is kapcsolódhatunk ezekhez a hálózatokhoz.
Egyes protokollokat hamar kiterjesztettek, és így alkalmassá tették őket az egyszerű szöveges ünezetküldésen kívül egyéb szolgáltatásokra is. Elég korán megjelent a fájlcsere lehetősége, bár szerintem ez a mód inkább csak kisebb fájlok megosztására alkalmas. A másik nagy fejlesztés a hangátvitel lehetősége, amikor is IM kliensünket valódi telefonként használhatjuk az interneten keresztül, nagy távolságokon jelentős költséget takarítva meg. Ez az alkalmazás annyira népszerű, hogy a már vannak olyan mobil telefonok, amelyekben ki lehet választani, hogy hívásunkat a mobil hálózaton, vagy interneten akarjuk e bonyolítani. A hangátvitel továbbfejlesztése, amikor a kapcsolathoz képforgalom is társul, így valódi videokonferenciát rendezhetünk ismerőseinkkel. Ennek a típusnak ma az egyik legismertebb megvalósítása a Skype rendszer, mely nagy vonalakban egy ilyen üzenetküldő hálózatra épül.
Az azonnali üzenetküldésnek létezik egy olyan válfaja, ahol nem elsősorban két ember beszélget, hanem tematikus csatornákhoz kapcsolódhatunk kliensünkkel, ahol iserősökkel – ismeretlenekkel beszélgethetünk adott témában. Korábban nagyon népszerűek voltak az ilyen IRC csatornák, ma már egyre inkább visszaszorulóban vannak, helyüket inkább az internetes fórumok veszik át.

Továbbiak az emailekről

Mint korábban említettem, az email tulajdonképpen egy egyszerű szöveg (text) fájl, amit akár egyszerű szövegszerkesztővel is megnyithatunk. Ez akkor válik érdekessé, ha nem csak szöveget szeretnénk küldeni valakinek, hanem úgynevezett csatolt fájlt is. Ekkor az történik, hogy a csatolandó fájlt (pl. jpeg képet) az email kliensünk átkonvertálja egy szöveges kódolássá, és ez a szöveg hozzáfűződik az emailünkhöz. Amikor a címzett megnézi az ilyen emailt, akkor a csatolt részt az ő kliense visszaalakítja az eredeti fájl formátumává, így az olvasó megnézheti a küldött képet. Trükkössé akkor kezd válni a dolog, ha valaki nem képet küld, hanem egy futtatható programot csatol. Jó esetben nem történik semmi baj, mert az ilyen program nem tud magától elindulni, de sajnos vannak olyan buta email kliensek (nevezzük nevén: Outlook Express), amelyek kézségesen, kérés nélkül elindítják ezeket a fájlokat, amik aztán sokmindent csinálnak, csak azt nem, ami nekünk jó. Ez ellen első védekezés ügy beállítani a kliensünket, hogy az ne indítsák automatikusan a futtatható fájlokat. Második probléma, ha egy ilyen fájl látszatra nem is néz ki futtathatónak (mert pl. gif vagy jpg kiterjesztésűnek látszik), de valójában mégis csak az. Ekkor a felhasználó megpróbálja megnézni a képet, azaz „duplán kattint”, és erre már el is indult a nem kívánt program. Erre egy biztos megoldás létezik: Csak olyan emailben lévő csatolt fájlra kattingassunk, amely olyan valakitől érkezett, akiben ilyen téren megbízunk, és amely emailben kifejezetten említve van, hogy a levélhez csatolmány is tartozik. Ez azért fontos, mert megbízható partnerünk gépére is kerülhet kártékony program, amely emailben próbálja továbbküldeni magát, de ritkán olyan okos, hogy egy normális személyes hangvételű levelet is tud mellékelni.

Van egy fontos szempont ezeknél az emailben terjedő kártékony csatolmányoknál. Történelmi okok miatt ezek a kártékony programok kivétel nélkül csak Windows operációs rendszereken futnak, ha a felhasználó gépén más rendszer van (értsd linux), akkor nyugodtan elfeledhetjük az eddig leírtakat.

De nem a következőket: Van egy kártékony jelenség, ami szintén emailben terjed: a lánclevél és a spam. Messzire kellene kalandozni ezek részletes tárgyalásához, de létezik egy kiváló, és didaktikailag is megfelelő lap a neten, amely részletesen kfejti a témát: a Lánclevelek Küldőinek Tanfolyama. A lényeg összefoglalva annyi, hogy ne küdözgessünk tovább semmilyen lánclevelet (még azt sem, amelyben a namíbiai árváknak gyűjtenek segélyt), mert különben hamarosan kéretlen reklámokól fog eldugulni az email fiókunk.

És végül még egy nagy téma, ami néha problémát okoz: Leveleink karakter kódolása. Kezdetben csak angolul emaileztek, amire pontosan elegendő volt az a huszonpár betű, ami az angol ABCben és az ASCII kódolásban fellelhető. De miután a mi magyar nyelvünkben van jónéhány ékezetes karakter is (és így van ez számos más nyelv esetében, nem is beszélve a nem latin betűket használókról), így ez igen hamar kevésnek bizonyult. Különféle kódolások terjedek el a különféle rendszereken, illetve nyelvterületeken. A lényeg az, hogy amikor beírjuk a levelünkbe a szöveget, akkor az egy bizonyos kódolással kerül eltárolásra. Mivel a különféle kódolások nem igazán kompatibilisek egymással, ezért ahhoz, hogy a címzett ugyanazt lássa, amit írtunk, ismernie kell az általunk használt kódolást. Ha nem így történik, akkor általában kliensünk találgatni fog, és ha nem jól találgat, akkor az ékezetes karakterek helyén mindenféle krikszkraksz jelenik meg. A legtöbb email kliensen ma már beállítható, hogy milyen kódolást használjon, illetve kézzel át tudjuk állítani a kapott emailen a (de)kódoást, így ha hibásan jelenik meg egy kapott mail, akkor megfelelő beállítással megfejthetjük a hieroglifákat. Szerencsére ez a hiba egyre ritkábban jelentkezik, köszönhetően az elterjedő unicode kódolásnak, melyek közül leg elterjedtebb az UTF-8 kódolás.

Internetes programok 2: World Wide Web

Amikor böngészőnkkel honlapokat látogatunk meg, a google-lal keresünk (gúglizunk), vagy a wikipédiát olvasgatjuk, másként szólva a neten szörfölünk, a world wide webet használjuk. A world wide web (rövidítve www) csupán egy újabb szolgáltatás, mely az interneten (vagy bármely más számítógépes hálózaton) fut. A szerveralkalmazás a webszerver, mely igen gyakran dedikált (szerver)gépen fut, a kliens pedig a web browser, mint amilyen az Internet Explorer, a Firefox, az Opera, a Koqueror esetleg a Galeon. A web alapja egy speciális text fájl, a html fájl. Ennek némileg szabott szerkezete van, de végeredményben html fájlt sima szövegfájl szerkesztőben is megnyithatunk, sőt szerkeszthetünk is. A html fileokra, amelyek a szervergépeken ülnek, hivatkozni tudunk egy URL-nek nevezett címmel, mint amilyen a http://szervernev.hu/file.neve.html . Amikor egy ilyen címet, vagy URL-t beírunk a böngészőnk císorába, akkor programunk lekéri a hivatkozott fájlt a webszervertől a neten keresztül. A html fájlban lehetnek hivatkozások másmilyen, (gyakran) nem szöveg fájlokra, amelyek ahhoz kellenek, hogy a lekért dokumentum úgy nézzen ki, mint ahogy azt a szerzője megálmodta. Így például lehetnek benne képek, a háttérben lehet egy grafika, a megjelenítéskor megszólalhat valamilyen zene. Ezek a kiegészítő fájlok „hozzácsatolódnak” a lekért html fájlhoz, és a letöltött anyagból a böngészőnk szereli össze a megtekintendő honlapot. A html fájlokban még egy nagyon fontos elem található, történetesen hivatkozások más html dokumentumokra. Ezeket „link”-eknek szokás nevezni az angol összekapcsol szó alapján, mivel ezek valóban keresztbe kasul összekapcsolják a html oldalakat. Amikor egy honlapon egy ilyen linkre kattintunk, akkor böngészőnk lekéri az ott hivatkozott fájlt tartozékaival együtt, és egy új lap tárul elénk. Érdekes dolog, de az internet alapját képező számítógépek és kapcsolataik egyfajta hálózatot hoznak létre, míg a rajtuk futó web, a html oldalaival és linkjeivel egy másik hálózatot, mely ugyan az előző hálózaton van rajta, mégis szinte teljesen független attól. No, de ez már messzire vezetne.
A böngészőnk címsorában látható URLek nagyjából három féle protokoll meghatározás látható: http, https, ftp. A https az előbb felvázolt http-hez hasonlít de egy fontos különbséggel. Ilyenkor az adatforgalom titkosított csatornán folyik, azaz a szövegfájlok a szerveren bekódolódnak, a böngészőnk meg kikódolja. Ez akkor fontos, ha érzékeny adatok, pl. bankszámlánk adatai vannak a fájlban, hiszen nem szeretnénk, ha a net forgalmába belehallgató emberek (akár rendszergazdák) ezeket egykönnyen elolvashatnák.
Az ftp a httpnél kissé egyszerűbb protokoll, alapvetően fájlok fel és alkalmanként letöltésére szolgál. A legtöbb webböngésző ma már támogatja az ftp protokoll letöltési funkcióját, de általában a feltöltési funkciót nem.
A web csodálatos dolog. Megfelelően kezelve úgy tekinthetünk rá, mint egy könyvtárra, mely ismeretek, szórakoztató olvasmányok, hírek, szolgáltatások végtelen tárházát nyújtja számítógépünkön keresztül. Érdemes hát megtanulni jól használni.

Egy kis fogalomzavar: szerver - kliens

Kapcsolódok a szerverre, a szerver elutasította a kapcsolódást, web szerver, X szerver. A fogalom számtalanszor előkerül a számítógépes világban, és bizony kontextustól függően többféle dolgot jelenthet. Valójában a szerverek olyan programok, amik kliensprogramokat szolgálnak ki. A szerver által nyújtott szolgáltatás lehet egészen egyszerű, pl. a pontos idő jelentése, vagy bonyolult, mint pl. videóadás közvetítése. Vannak esetek, amikor adott szerver programokat nagy teljesítményű számítógépekre telepítenek, amelyek semmi mással nem foglalkoznak, mint az adott szerverprogramot futtatják. A bonyolultság kedvéért az ilyen gépeket is szervernek szokás nevezni. Amikor azt halljuk, hogy HP szerver, vagy IBM szerver gép, akkor általában ilyen gépre gondolunk.
Egy számítógépen többféle szerverprogram futhat, így adott gép egyszerre lehet web szerver, e-mail szerver esetleg ftp szerver.
Számítógépünkkel a hálózaton keresztül különféle szerverekhez csatlakozunk. Ahhoz, hogy egy szerver szolgáltatását igénybe vehessük, szükséges, hogy a saját gépünkön telepítve legyen a szolgáltatásnak megfelelő kliens program, ami a szerver által küldött adatokat értelmezni tudja. Adott szolgáltatáshoz tööbféle kliens program létezhet. (Különösen igaz ez akkor, ha kilépünk a Microsoft homokozóból...) Például a webes szolgáltatáshoz tartozó kliens program az internet browser, magyarul böngésző. Az Internet Exploreren kívül létezik még Firefox, Opera vagy akár links és Konqueror is. ezek mind ugyanazt a feladatot látják el: a webszerverről letöltött fájlokat jelenítik meg a felhasználónak. Amikor egy szerver szolgáltatását igénybe vesszük, akkor maga a szolgáltatás a lényeg, nem az, hogy milyen klienst használunk. Pl. ha az MSN protokollon keresztül chatelünk, akkor mindegy, hogy a kliensünk az aMSN, Kopete vagy Pidgin.

Internetes programok 1: e-mail

A számítógépes hálózatokon futó legrégebbi szolgáltatások közé tartozoik az elektronikus levelezés. Ennek lényege, hogy valamilyen szerkesztőben egy sima szöveg fájlt hozunk létre, amelyet továbbítunk egy másik gépre. A szövegfájlnak szabályozott formátuma van, ami azt jelenti, hogy bizonyos kulcsszóval jelzett soroknak kötelező szerepelni benne. Ilyenek a from és a to sor, amely a feladó és a címzett e-mail címét tartalmazza. Az email cím jakab@vállalati.levélszerver formátumú. Az @ (ékes magyarsággal kukac) jel az angol „at” szó rövidítéséből származik, és azt jelenti, hogy valahol. Tehát a fenti cím azt jelenti, hogy a „jakab” nevű felhasználó a vállalati.levélszerver nevű gépen. Eredetileg ez pontosan ezt jelentette, mert a nagy szervergépekre felhasználónevekkel lehetett belépni, és az így kapott levél az adott gép adott nevű felhasználó speciális emaileknek fenntartott könyvtárába másolódott. Kezdetben egyszerűen úgy nézték meg az emailt, hogy egy szövegfájl nézegetővel megjelenítették a tartalmát. Tehát az egyszerű felhasználó belépett (akár közelről, akár az interneten át bejelentkezett) az adott gépre, ahol az emailek voltak, és egy elég egyszerű programmal kezelte a leveleit. Az ismertebb ilyen programok a mail és a pine.
A második lépés akkor következett be, amikor az emailezés annyira elterjedt, hogy a számítástechnikában kevésbé járatosak is használni kezdték. Nekik nehézségbe ütközött a szervergépekre a bejelentkezés (ami jobbára a telnet programmal történt), ezért meg kellett oldani, hogy különösebb teendők nélkül (hogy azt ne mondjam, egy kattintásra) hozzáférjenek a levelezésükhöz. Ekkor jelentek meg a különféle email kliensek, amelyek hozzákapcsolódtak az email szerverekhez, és onnan letöltötték a leveleket a felhasználó helyi PCjére. Erre a feladatra alkották meg a POP3 protokollt (szabványt), hogy mindenféle email kliens képes legyen kapcsolódni a pop szerverhez, és letölteni a leveleket. Ugyanakkor (már korábbról) léteztek az SMTP szerverek, melyeknek feladata az emailek továbbítása a feladótól a címzettig. A gyakran használt email kliensekben (Outlook Express, Thunderbird, Kmail, mutt stb.) ezért kell két szervert is beállítani, egyet a fogadáshoz, egyet pedig a küldéshez. A kéretlen leveleket minél jobban kiszűrendő ma általában csak az internet szolgáltatónk által megadott SMTP szervert használhatjuk, más SMTP szerverek elutasítják kliensünk levélküldési próbálkozását. Ebben a lépcsőben tehát az volt a jellemző, hogy az ember a saját (gyakran a munkahelyi) gépén tárolta a leveleit.
Aztán egy idő múlva egy embernek több gépe is lett, egy a munkahelyen, egy otthon, egy laptop meg az utazás közben. Az internet hozzásférés is egyre általánosabb lett, így már nem volt optimális helyi számítógépeken tárolni a leveleket, mert akkor a másik gépekről nem lehetett azokat elérni. Erre a kihívásra született egy olyan megoldás, ahol a levelek ismét a központi szerver gépeken tárolódnak, és a levelezés egy web oldalon keresztül történik. Ezt a megoldást számos ingyenes email szolgáltató felkínálja, mint például a freemail, a cirtomail, gmail stb. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy levelezésünket akár egy nyilvános könyvtárból vagy internet caféból is elintézhetjük, és minden korábbi levelünk rendelkezésre áll bármilyen gépről. További előny, hogy nincs szüség email kliens telepítésére a lokális gépre, mert a kliens program a szerver gépen fut, és mi web bögészővel kapcsolódunk hozzá.
A legújabb trend az, hogy az arra alkalmas mobil telefonokkal is elérhetünk internetes szolgáltatásokat, így böngészhetünk vagy éppen emailezhetünk mobil készülékünkről. Manapság a fent említett háromféle emailes hozzáférés egymás mellett létezik, kiki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb módozatot.

Fölmegyek az internetre

Amikor számítógépeket hálózatba kötnek egymással úgy, hogy adatot tudjanak cserélni, akkor netwörk jön létre. Ha csak néhány, egymáshoz közel elhelyezkedő gépekről van szó, akkor lokális hálózatról beszélünk (angolosan LAN), ha sok távoli gépről van szó, amik a világ minden táján vannak, akkor az így létrejövő hálózat maga az INTERNET. Amikor a saját otthoni gépünk felcsatlakozik az internetszolgáltatónkhoz, akkor az internet részévé válik.
Gépünk többféle módon csatlakozhat fel az internetre. A legősibb módszer a modem, ami sima analóg telefonvonalon működött (ma már többnyire jogos a múlt idő). Manapság két fő módszer az adsl és a kábelnet. Mindkettő modemmel kapcsol össze két hálózat típust. A gép maga leggyakrabban ethernet kábellel kapcsolódik a modemhez ,szemben a régi telefonos modemekkel. Az adsl modemet egy külső programmal kell vezérelni, amiben be kell állítani az adsl szerződéshez kapott jelszavakat. Gyakori, hogy házon belül az internet csatlakozást szétosztják több otthoni gép között. A szétosztást egy kis eszköz végzi, amit routernek szokás nevezni, habár ez az elnevezés általában pontatlan. Ilyen esetben ez a router csatlakozik a modemhez, és képes azt vezérelni. Ilyen esetben az adsl beállításokat a modemen kell elvégezni, nem az asztali PCn. A házon belüli megosztás történhet vezetékes vagy vezeték nélküli (wireless) hálózaton. Ha laptopok vannak a háztartásban népszerű a vezeték nélküli hálózat kiépítése. Ezt néha szokás wifinek vagy wlan-nak nevezni.
Ha egy gép közvetlenül csatlakozik a modemhez, akkor gyakran kézzel kell indítani egy programot, amivel a gép csatlakozik az internetre. "Felmegyek az internetre...." Ha az internetelérést egy router megosztja, akkor ezt a funkciót a router végzi, így ezzel az egyszerű felhasználónak nem kell törődni.
Ennyit első körben az internetről. Az internetes szolgáltatásokkal egy másik cikkben foglalkozunk.